Támogatóink

Cégünk, a Celerus Bt. a magas színvonalú laikus elsősegélynyújtás legszélesebb körben történő megvalósítását jelölte meg alapvető tevékenységéül.

Laikus és egyszerre magas színvonalú? Igen, adjunk olyan eszközöket a sokszor minimális előképzettséggel rendelkező elsősegély nyújtónak, amivel sokkal egyszerűbben és gyorsabban tud felhelyezni egy már előkészített nyomókötést, újraéleszteni, ellátni egy égési sérülést, vagy akárcsak egy horzsolást, úgy hogy az szakszerű és kifogástalan legyen.

Jussanak el minél szélesebb körben azok a modern eszközök, amik ma már rendelkezésre állnak a széles nagyközönség előtt is, csak a hazai szabályozás hiányossága és/vagy az ezen a területen történő nem megfelelő ismeretterjesztés miatt még nem ismertek.

A cél az, hogy az autóban levő elsősegély doboz ne csak akkor legyen téma, amikor a rendőr kéri, és ne csak arra tudjuk használni, hogy maximum a sérült feje alá tegyük, hanem hogy a benne levő modern eszközökkel magas színvonalon tudjunk elsősegélyt nyújtani, kevesebb hozzáértéssel is.

Ennek megvalósítása a cégünk elsődleges feladata, és ehhez biztosítjuk a legújabb kutatások eredményei alapján rendelkezésre álló eszközöket és természetesen az oktatást is, legyen szó egy ipari üzemről, mentőalakulatról, irodáról háztartásról vagy akár kirándulásról.



KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓK



Az Országos Mentőszolgálat feladata az életmentés, a sürgős ellátás biztosítása. Az OMSZ az életmentésen kívül (104-es segélyhívások) alapfeladatként „mentő” és „őrzött” betegszállításokat végez, azaz olyan feladatokat, ahol a beteg állapota miatt sürgős segítségre van szükség, illetve ahol útközben is beavatkozások, vizsgálatok szükségesek. Az Országos Mentőszolgálat az ország 230 mentőállomásán 7000 mentődolgozóval tevékenykedik. Mentőegységeik egy év alatt közel 1 millió beteget látnak el.



Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet az egészségügyi kormányzat szakmai háttérintézménye. A gyermekegészségüggyel kapcsolatos adatok alapján szakmapolitikai javaslatokat dolgoz ki, módszertani ajánlásokat tesz, képzési, továbbképzési programokat szervez, különös tekintettel az egészségfejlesztésre, a népegészségügyi szempontból meghatározó betegségek megelőzésére. Egészségnevelő tevékenységünk keretében évek óta foglalkozunk a gyermekek és a felnőttek ismereteinek fejlesztésével több területen is, köztük a balesetmegelőzéssel és az elsősegélynyújtással.



A cég alapítói olyan egészségügyi dolgozók (orvos, mentőtiszt) és pedagógusok, akik évtizedek óta azon munkálkodnak, hogy ráébresszék az embereket az egészségvédelem fontosságára, hogy ezáltal életminőség javulást érjenek el. Tevékenységeik az egészségfejlesztés és egészségvédelem valamennyi területét érintik. Az oktatás mellett rendezvényszervezés (versenyek, egészségnapok) és egészségtervek készítése a leggyakoribb feladatuk. Szakértői csoportjuk részt vesz szakanyagok elkészítésében, illetve lektorálásában, továbbá tudományos publikációk és könyvek fűződnek nevükhöz.



Az Alapítvány elsősorban a Mátra-hegység területén eltűnt, bajba jutott, balesetet szenvedett emberek felkutatására, technikai és élő erős mentésével foglalkozik. Az alapítvány szakemberei különleges mentő eszközökkel vagy képesítéssel rendelkező (vízimentő, kötéltechnikás alpin mentő, Salvamonte hegyimentő, símentő), a területet kiválóan ismerő túravezetők. A tagok között több mentőtisztet, mentő szakápoló is van, akik munkaidejükön túl vállalták önként a segítségnyújtást. Az alapítvány hivatalos partnere a Heves Megyei Katasztrófaelhárítási Igazgatóságnak, tagjaik közül többen a Mátra Mentőcsoport munkatársai is, amely csoport egri központtal egész Heves megye speciális, gyors reagálású egysége!

Támogatók
http://celerus.hu/ http://www.mentok.hu http://www.ogyei.hu http://www.leghajo.hu http://www.mnsza.hu/index.php http://kekeskutato.hu/ http://elsosegely.hu/ /page/impresszum http://bit.ly/OGuQaF /page/impresszum
Támogatók listája